Text

Megragadni a lényeget. Nem egyszerű, az biztos. Főleg ha az ember alapvető nehézségekkel küzd a szavak terén. De hát vagyunk így páran, nem lehet, hogy ilyesmivel csak egyetlen embert, nevezetesen eme sorok íróját verje meg a sors. De akár hívhatnak Istennek is, kinek mi tetszik, elvégre ez egy szabad ország. Bár ezen nyilvánvalóan lehetne vitatkozni, persze, vannak, akik erről egészen máshogy vélekednek. De ha igazat adunk nekik, sajnos ezirányú gondolataikat meg kell, hogy tartsák maguknak. Mert szabadság ide vagy oda, mindent azért mégsem lehet. Szép dolog a liberalizmus, meg hogy “addig minden megengedett, amíg az mások szabadságát nem sérti” de valljuk be, a dolgok nem így működnek, és soha nem is működtek így.

Mert nézzük például a homoszexualitást. Létező, csaknem általános érvényű jelenség toleráns mindennapjainkban. Papíron mindnyájunknak veleszületett joga van ahhoz, hogy meglelje a saját útját a boldogsághoz, jelentsen ez bármit is. Egyeseknek ez azt jelenti, hogy magukba fogadnak egy, az övükével rokon nemiszervet. Ami azért , ha így nézzük, elég beteges dolog. És senki sem ítélheti el őket nyilvánosan, mert hát mégis vannak azok a bizonyos jogok. Ilyen felismerések miatt szokás manapság homofóbnak bélyegezni valakit. Bezzeg ezzel kapcsolatban lehet ítélkezni.

De hagyjuk a őket. Nem foroghat mindig körülöttük a világmindenség, akármennyire is jellemzi ezen embertársainkat egyfajta lelkük legmélyéről fakadó exhibicionizmus. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez a kifejezés (a szaknyelvben legalábbis) a szó szoros értelmében vett magamutogatást jelent. De hát most már így fogalmaztam, és különben is, majd a végén elnézést kérek mindenért.

Gondoljunk csak bele: egy meleg párt látva könnyen érezhetjük úgy, hogy másságukat az arcunkba nyomják. Bár náluk mégiscsak biztonságosabb, ha szem előtt vannak. Lefogadom, hogy titokban még legmelegpártiabb embertársaim is ódzkodnának a gondolattól, hogy védenceik mögöttük sertepertéljenek. Mert hát sosem lehet tudni, az embernek elkalandoznak a gondolatai, aztán bizonyos kitüntetett szerepű részek oda találbak tévedni, ahová nagyon nem illene. Beszélni róla meg pláne nem.

De ami megesett, megesett. Még jó, hogy ilyen esetben egyéb nemkívánatos következményektől nem kell tartani. A lehetséges lelki traumától tekintsünk el. Nem szabad ítélkeznünk!
Aztán ott van például az abortusz kérdése. Merthogy az a valami még nem ember. Mielőtt még megszülettünk volna, mi sem voltunk emberek. Ez az egész embrionális fejlődés kamu. A lét egyértelműen a születéssel kezdődik, és a klimaxszal ér véget. Na jó, ezt így azért mégse, maradjunk csak a halálnál. Majd talán 100 év múlva eljutunk oda, hogy ilyet ki lehessen mondani.

Azaz pont, hogy nem. Tudod, van ez a női emancipáció dolog, támogatni kell, hogy a nők ne csak otthon, hanem a munkahelyen is főzhessenek és takaríthassanak. Meg hogy a karrier az előbbre való, mint a gyerek. Mert hát a gyereket, azt etetni kell, meg családi pótlék jár utána. Ezzel is csak kivesszük az állam zsebéből a pénzt. De a női munkaerő minden szempontból jó, hiszen feleannyi fizetéssel is beéri. Főz, mos, takarít akár az egész stábra. Ha nincs családja, építhet karriert, aztán 65 éves korára akár 60 ezer Ft-os nyugdíja is lehet. Meg cége, amit majd az államra, vagy valami jó kis szektára hagy, mivel hogy gyermeke nincs. Vagy kutyamenhelyre, annak különösen hasznos lehet egy fitneszgépeket forgalmazó vállalkozás. Meg minek annyi gyerek, itthon úgyis nőtöbblet van, a világban meg túlnépesedés.

Az nekünk meg aztán különösen jó, ha 50 év múlva már itt is ázsiaiak lesznek. Azok is beérik feleakkora bérezéssel, ráadásul még okosak is. Meg aztán rosszabbul bírják a piát, végre meg lehet majd szüntetni a sok zugfőzdét meg elkobozni a kisüstöket, aztán az EU is boldog lesz.

Márha lesz még akkor EU. Bagyon mozgolódik ez a Putyin. Ukrajnából már kiharapott egy darabot, aztán mi jövünk. Visszacsatoljuk Kárpátalját. Meg Lengyelországot, azt szokás ilyenkor felosztani. No offense, a lengyelek talán a legértelmesebb nemzet Európában, persze csak utánunk. Ezt már azok a brit elemzők is megmondták, hogy nagyon okosan fogják kihasználni az országuk alatt húzódó palagáz-készleteket. Persze ez nézőpont kérdése, hiszen az leendő magyar föld, tehát a dícséret valójában nekünk szól. Csak a szlovákok bele ne szóljanak. Sebaj, majd őket is jól visszacsatoljuk.

10

Text

Valami megmozdult. Csikorgás, vagy inkább nyöszörgés. Nem tudom, mitől származhat. Hirtelen még azt sem tudom eldönteni, milyen irányból jött. Egyvalamiben viszont teljesen bizonyos vagyok: nem képzelődöm. Pedig ébernek semmi esetre sem nevezném magam. Itt ülök a tornácon, és figyelem, ahogy izzik a cigarettám vége. Nézem a rózsaszínbe játszó eget. A hosszúlépés és a csirkepaprikás belülről dúdolnak altatót. Már éppen leragadna a szemem, amikor ismét meghallom a zajt. Határozottan mögülem jön. Egész biztosan nyöszörgés. A franc essen belé, én ugyan fel nem kelek. Felőlem aztán nyekereghet az a valami. Inkább sodrok még egyet. Jó döntés, ezt már az első slukk után tudom. A zaj sehol sincs. Hallani legalábbis semmi esetre sem hallom. Mondjuk mindent tompán hallok. De ennyire készen nem csoda. Persze a világért nem hagynék fel a dologgal. Ennél nincs jobb választás - gondolom, és elmosolyodok.

Text

Ne várjon tőlem senki hungarista szólamokat. Bár a címválasztás néha megtévesztő lehet, nem szeretnék lokálpatrióta ömlengésekbe bocsájtkozni. A hazafiság és a vak nacionalizmus egyáltalán nem ugyanaz. Könnyű a nemzet abszolút fensőbbségét szem előtt tartva elveszíteni a realitásérzékünket.

Álmodozhatunk itt a Kárpátoktól az Adriáig, az országot egykor mosó három tengerről(?!), nemzeti önállóságról, hogy mi magyarok majd megmutatjuk a gőgös Nyugatnak, egyedül a világ ellen, árral szemben úszva szépen el fogunk evickélni valahová: nagyon úgy néz ki, hogy leginkább a túlvilágra. Értsétek jól: nem azt mondom, hogy hagyjuk magukra az országhatárokon kívülre szorult “földijeinket”-ha valakik, ők igazán jobb sorsra érdemesek.

De ezt a világgal való állandó kakaskodást az én egyszerű fejem nem szenvedheti. Pont az ilyen helyzetekben hajlamosak egyesek elfelejteni néhány szomorú igazságot. Magyarország kis, és nem kimondottan dúsgazdag ország, s mint ilyen, ki van szolgáltatva a világnak. Ez így van, ha tetszik, ha nem. Ilyesmikre gondolok: “Mit nekünk IMF, mit nekünk EU? Megállunk mi a saját lábunkon is!” Ezt már számtalanszor bizonyítottuk…

És ebbe tessék belegondolni, mielőtt nagy garral letesszük a voksunkat az EU ellen ágáló párt(ok)ra. Milyen elképzelhetetlenül katasztrofális helyzetbe kerülne az ország, ha elhagyná az Európai Unió kötelékeit? Mi lenne a felfoghatatlanul sok beruházással, amit az EU finanszírozott? Nem túlzottan hálás magatartás az ilyen, mit ne mondjak. Kimondottan naivnak sem tartom magam, ebben a világban nyilván semmit nem adnak ingyen, az Unióval való együttműködésnek is megvan a maga ára. Többek között nem örülnek a kisüsti pálinkafőzésnek sem (viccet félretéve, engem komolyan szíven ütne egy ezzel kapcsolatos korlátozás. De hát kit nem?)

Text

Úgy érzem, az előbb sikerült kellőképpen felkonferálnom magam. Első látásra talán nagyképűségnek tűnhet ez az egész. De ha jobban belegondolunk, korántsem az. Higgyetek nekem, én már csak tudom.

A tárgyra térvén tegyük csak fel a kérdést: ez most mégis mi lesz? Valami elképesztően érdektelen információözön? Netán kezdetben pártfüggetlen, kicsit fideszes, majd kicsit jobbikos, végül liberális szólamokba átcsapó vége-hossza-nincs ömlengés? Netán eme helyen fog végre valahára bebizonyosodni, hogy a nőknek egyébként is a konyhában a helyük? Ehhez azért én nem fűznék túl nagy reményeket. Nem mintha nem lenne a személyiségemnek olyan része, ami nem ugrana neki most azonnal eme “nemes” feladatnak. De most nem ez következik.

Gyors témaváltás: pár hét múlva választások. Mit is jelent ez? Az Úr 2014. eszetendejének április havában, annak is 6. napján országunk apraja-nagyja a szavazóurnák elé járul, hogy “na majd ő megmutatja, kormányváltás 2014, a haza nem eladó, Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor, és egyébként is győzzön a jobbik!”De mindezt miért? Tudjuk egyáltalán, kikre szavazunk? Vajon hányan vannak/vagyunk (ez nem szerényteleség, ez a valóság) akik felismerjük azt, hogy példának okáért az, hogy az LMP színe alapjáraton a zöld, nem vonja maga után feltétlenül azt, hogy ők lennének Magyarország zöld pártja. Csak mert az SZDSZ (újjászületve) a kék színt vallja sajátjának, nem jelenti azt, hogy ők hazánk kékgalléros dolgozóit képviselnék. Persze lehet, hogy képviselik, de ennek egész biztosan az égvilágon semmi köze a párt színeihez. Ennek a kis kitérőnek a levonandó tanulsága annyi, hogy ugyan már, emberek, gondolkodjunk, tájékozódjunk a politika területén. Legalább a pártok programját olvassuk el.  Ne legyünk birkák. Szeretném azt hinni, hogy jómagam sem vagyok az. Remélem, ez egyszer be is bizonyosodhat majd.

(Az idézőjelek annak köszönhetők, hogy nem szeretném, ha már ténykedésem legelején hímsovinisztának bélyegezne a tisztelt publikum. Talán később.)

Text

Sokan nem hitték volna, de ez a perc is eljött. Nem voltak előzményei, derült égből villámcsapásként vágott a Konzervatív Keresztény Középosztályba, beragyogva a nagy magyar éjszakát. És mégis, imé itt vagyok. Frissen, illatosan és ropogósan állok előttetek, ahogy az illik. Egy teli tál igazságot hoztam, megédesíteni mindennapi kenyereteket. Persze mindig csak egy csipettel adok, de ne aggódjatok: bőven elég lesz. Sőt, egyeseknek tán még soknak is bizonyul majd. De ha tetszik, ha nem, előbb vagy utóbb úgy megtömlek vele titeket, ahogyan a soványra sikeredett ludat szokás. De benneteket nem fog levágni senki. Legalábbis én biztos nem. Épp a tollfosztást megakadályozandó vagyok itt. Úgyhogy figyelmezzetek szavamra, mert még van mit okulnotok. Amit én az Úrtól vettem, íme, előtökbe is adtam. Jó étvágyat hozzá. Csak aztán ne túl mohón!

(Ez különben meglehetősen szomorú. Az ember 10 percet beleöl egy ehhez hasonlóan zseniális nyitány megírásába, és ez az utolsó szarházi alkalmazás a világért sem képes posztolni az irományt, hanem mivel az író volt akkora balek, hogy nem vázlat formájában alkotott, therefore nem mentette el a dolgot, csupán annyit érdemel, hogy a program kedvesen a tudomására hozza, hogy a bejegyzés közzététele sikertelen volt, elmehet a picsába. Kezdheti előlről az egészet. Szóval csak hogy tudja mindenki, duplán megdolgoztam ezért a posztért, tessék kellőképpen értékelni.)